Horváth Levente, a Bonus Pastor Alapítvány alapítója (jobboldalon), és Bálint Ferenc, az Ózdi Terápiás Otthon munkatársa tíz napot töltöttek Skóciában.

2009 március 13 és 23 között számos ottani gyülekezetet meglátogattak, felelevenítettek régi barátságokat, új ismeretséget kötöttek, megerősítették a kapcsolatot a Blythswood Care szervezettel. Amerre csak jártak, legfőbb gondjuk volt az Alapítvány jó hírnevét elvinni, és projektjeit, tevékenységeit bemutatni. Ferenc kamerájával és éles szemével igyekezett minden részletet megfigyelni. Így született egy terjedelmes napló, amelyből kiragadtunk részleteket és megosztjuk a kedves olvasóval. (A diszkréció megorzése érdekében a személyneveknél csak kezdőbetűt használunk.)

Bálint Ferenc naplója

Március 13. Mivel először utazok repülővel, kíváncsiság volt bennem egy kis félelemmel is keverve, hogy le fogunk-e zuhanni – de biztos voltam, hogy Isten hív erre az útra és legyen az Ő akarata szerint. Az ablaknál választhattam helyet, pont a szárny mellet, a kilátás kicsi volt az ablak miatt, de azért mégis elégedetten vártam a felszállást. Közben minden mozgatható gombot kipróbálva kényelembe helyeztem magam. A levegőben a felhők felett: gyönyörű volt és érdekes, ahogy a nagy semmibe lenéztem. Különböző gondolatok cikáztak a fejemben. Láthattam a földet 12.000 méter magasságból. Csodálatos volt... Megerősödött bennem, hogy tényleg csak egy porszem vagyok, és Isten még itt is velem van, mert az Ő terve szerint repülünk. Tehát megnyugodtam és bármenyire féltem is, hogy a repülő szárnya le fog szakadni, megnyugodtam. A legnagyobb meglepetésemre Eszenyi Eniko muvésznővel egy gépen utaztunk – mondtam Leventének hogy ki az. Erre o (Eszenyi) – hát nem megszólít? Engem...!?

Londontól 50-60 km-re van a reptér ahova leszállt a gép, Gatwick. Elég szép idő volt. És nem egy kis repülőtér, hanem talán nagyobb, mint a Ferihegy 2b. Sajnos a csomagokat ki kellett vegyük, mivel tovább fapados géppel utaztunk másnap Invernessbe és kellett cipeljük magunkkal amerre mentünk. Kezdtük keresni azt a vonatot, amely bevisz Londonba. Vásárolt Levente két egész napos jegyet, ami minden járatra jó volt. Furcsa helyeken jártunk még lifttel is, míg megérkeztünk a vonatig. Nem lehetett látni a szerelvényt csak fal és ajtók voltak, már azt gondoltam, hogy a következő liftbe ültünk be, amikor elindult függőleges irányba a szerelvény...

Nehezen tudtam az iramot tartani Leventével és a „sietnünk kell, már így is késésben vagyunk” szlogennel. Megérkeztünk Londonba... és kezdődött újra a „siessünk, hamar” le egyik mozgólépcsőn, fel a másikon... Pár másodperc múlva E. robog el mellettünk. Végre találkoztunk... Kiderült, hogy tolünk pár lépésre volt, többször is elmentünk mellette. Irány a London bridge: „hogy Ferenc is lásson valamit Londonból”... Csak akkor jöttem rá milyen szép volt, mikor másnap kipihenve ébredtem. Mentünk volna tovább is, de én nem akartam, nagyon fájtak a lábaim. Így hát E. meghívott egy üdítőre egy elegáns, elokelő helyre, megettük a kolozsvári hazai szendvicseket, nem rendeltünk semmi ételt, de jól éreztük magunkat, jót beszélgettünk, és máris indulhattunk vissza a reptérre.

Március 14. Inverness közelében, Dingwallban reggeli után jött rögtön valaki hogy elmennék-e vele fát ültetni? Nem tudtam nemet mondani. Irány ki a farmjára, hideg, szeles, esős idő volt. Indulásból beleestem a patakba, utánam nemsokára ő is. De ment tovább a munka. Szép volt, legalább megismerkedtem az ottani tájjal, a különleges külsejű juhokkal és a bölény formájú tehenekkel. Levente eközben készült [az alapítvány bemutatójára]. Jött utánunk F. és mentünk estebédelni, egy másik városba. Egy nagyon szép vendéglőben választhattam ételt az étlapról, csak sajnos angolul volt írva.... Azt a finom skót eledelt ettük, mert akkor már rájöttem hogy itt ezt szokták enni... tükörtojás, szalma krumpli, sült hús, kolbász, pirítós kenyér és finom desszert, persze a tea, kávé és a forró víz sose hiányzott. Nagyon jót vacsoráztunk, finom volt.

Március 15. 11 órakor kezdődött az Istentisztelet Invernessben. Közel 100-an összegyűltek, én beszéltem először röviden, majd Levente tartotta az áhitatot, lehet egy picit hosszúra nyúlt, de érdeklődően hallgatták. Sokan ismerték már Leventét, gratuláltak. Sok szórólap elfogyott. Aztán indultunk a másik helyre, 18 órátol kezdodött az áhítat, de előbb elmentünk séta-kocsikázni le a tengerig. Nagyon szép helyeken jártunk, elég távol voltak a faluk, sőt szinte tanya módjára voltak a házak. Közben meg is voltunk híva ebédre. Leventét ott is mindenki ismerte. Nagyon finom ebéd volt. Csodálkoztam milyen hamar megtanulták a nevemet... Ferinek (becenevemen) szólítottak, mint végül kiderült, az ők nyelvükön kompot, hajót jelent.

Március 16. Ullapool kikötő, amely körülbelül 60 km-re volt [Invernesstol]. Érdekes, tele van fenyofákkal, a vidék hasonlított a hargitai dombokra, olyan volt mintha a Hargitára költözött volna a tenger. Voltak biza azért lakatlan, kopár helyek is, még hó is volt, és ott legelésztek a furcsa külsejű skót juhok, nagy területeken, villanypásztor őrizete alatt. Körülbelül 1 óra 45 percet utaztunk és megérkeztünk Ullapool kikötőjébe. Szép kis város. Essegetett az eső, de azért elmentünk sétálni, megmutatták a Blythswood két üzletét – könyv és bazár – ittunk kávét, teát amíg befutott a hajónk. Olyan keskeny ajtaja volt a büfének, hogy alig fértem be rajta. Ötemeletes hajóval utaztunk, nagyon kényelmes volt, vendéglő, bár, játékterem, tévészoba, minden.

Körülbelül 1 óra 45 percet utaztunk tengeri betegség nélkül, és megérkeztünk Lewis és Harris szigetére, Stornoway-be. Ez egy nagyon szép kis kikötőváros. Itt már jó idő volt, azt mondták, hogy a mi tiszteletünkre, mert általában szokott esni az eső. Egyenesen a szálláshelyre sietünk a szigeten, a várostól kb. 20 km-re még zordabb pusztaságon. Hát a szállásadók nagyon kedvesek voltak, valamikor misszionáriusok voltak Bangladesben. Nagyon finom étellel vártak: lencseleves, hal, sonka, hús, rizs, krumpli, persze a friss saláta, és a nagyon finom desszertek. Nagyon megszerettem őket is. Utána már hamar indultunk is vissza a városba a Városházára, előkészítettük az esti bemutatóra a felszereléseket, mert a Blythswood is tartott bemutatót. Itt egy nagyon kedves, egyszerű ember fogadott, őt is nagyon megkedveltem... Benne volt a városi tanácsban, az ottani parlamentben. Este 19.30-kor kezdtük el és 22-re ért véget. Elég sokan begyűltek, mert a helybéli újságban is meg volt hirdetve, hogy jön Levente. Érdeklődtek, gratuláltak, beszélgettünk teázás közben... Jó volt.

Március 18. Körülbelül 30 perces autóút után megérkeztünk a kikötőbe, Lochmaddy-ba. Újra az a nagy hajó jött utánunk, már ismertem a járást, nagyon vagány (szép) a hajó belseje. És következett az igazi meglepetés: a hajón ebédeltünk, igazi matróz kaját. Én indiai kaját ettem, olyan finom és csípos volt, hogy szinte beestem a szék alá, Levente akkora két nagy szelet húst kapott, hogy csak na, szalmakrumplival.

Több mint 1.30 óra kényelmes hajóút után kikötöttünk a Skye szigetén. Hát ez egy igazi gyönyörű hely, estem össze a csodálkozástól, gyönyörű szép tájon haladtunk át a nagyon magas hegyek közt. Megálltunk azon a kilátón, ahol a Drakula filmet forgatták... tenger a hegyek lábánál... csodálatos! Kb.1 órás kocsiút után megérkeztünk a célállomáshoz, ugyancsak egy lelkészházaspár fogadott, nagyon szimpatikus házaspár 5 szép kisgyerekkel. A férj készített finom ételt, sütött-fozött a 12-éves fiával... Na, ez fogott meg engem nagyon. Már a gyerek is úgy van nevelve, hogy besegít a háztartásba... csodálatos... És következett a nagy meglepetés. Skóciában perfekt magyarul beszélő lelkész házaspárt látogattunk meg. F. S. Nagyváradon volt lelkész. 1 órát töltöttünk náluk, jó volt elbeszélgetni, Leventének barátja. Kezdődött a bemutató este 19.30-kor, kb.60 személy volt jelen.

Március 19. Glasgow. Eddig utaztunk repülőn, hajón, most következett a vonat. Most a vonaton vagyunk, több mint 2 órás az út. Itt pórul jártunk, mert az egyetlen európai elektromos dugaszunk beleszorult és ha nem kapunk segítséget, hogy ki tudjuk venni, nem jutunk sehol áramhoz és az pedig nagy gáz. Hát nem tudtunk a dugaszon segíteni, nagy bánatunkra. Jött a másik probléma, Levente a vonaton felejtette a szemüvegét, hát nagyon el voltam keseredve, az biztos. Megtalált, aki jött utánunk, hogy átvegyen átmenetileg, Levente elpanaszolta, hogy jártunk, egyenesen mentünk dugaszt vásárolni, de alig találtunk. Vadonatúj kocsival utaztunk és egy nyakkendos úriemberrel a Blythswood raktáráig, ott bemutatott mindenkinek, jó nagy raktár volt az tutti. Megettünk két szendvicset, és indultunk tovább a bemutatóra, még jött két kedves hölgy.

Egy szép templomba mentünk, kb. 40-45-en voltak, inkább csak mi beszéltünk Leventével, az alapítványról. Hamar tovább utaztunk, mentünk vagy 1.30 órát kocsival, hát én eléggé fáradt voltam, mind koppant le a szemem. Megérkeztünk, egy középkorú házaspár fogadott, megebédeltünk és irány a bemutató. Csak Leventével ketten beszéltünk itt is, 20-25-ön voltak. Itt volt egy nő, aki tudott egy keveset magyarul. Jól összebarátkoztunk. Panaszkodott nekem, hogy azt mondja neki a barátja, hogy vén szipirtyó... Na ez jó volt: egy kis önbizalmat öntöttem belé. 10 órára értünk vissza a lakásra, alig várom, hogy lefeküdjek.

Március 20. Utaztunk repülővel, hajóval, vonattal, most következett a busz. Tehát kivittek a buszállomásra. Vissza Invernessbe több mint 3 órás az út, volt amit nézelődjek, nagyon kényelmesek a buszok errefele. Az első székben ültem, s mire jól elhelyezkedtem pár kilométer után lerobbant a busz... Na, aztán erre nem gondoltam volna. Én nem idegeskedtem. Volt a buszon 2 alkoholista, őket figyelgettem milyen trükkösen isszák a pálinkát termoszból, ők sem idegeskedtek. Nemsokára, kb. 35 perc múlva jött a másik busz, amire át kellet szállni. Az érdekes az volt, hogy nagyon kedvesen kommunikált a buszvezető az utasokkal, többször is bocsánatot kért. Többen voltunk 3 személlyel a másik buszra és felajánlotta a vezető, hogy aki vár még 15 percet a másik jármure, visszakapja az út árát is. Itt ismertem fel magamon a kapzsiságot, rögtön vállaltam volna a jó üzleti lehetőséget. 1 órát késtünk, de mégis megvárt az az öregúr aki Invernessben várt. Egyenesen a Blythswood központjába mentünk, találkoztunk az igazgatóval és megismerkedtünk minden jelenlévő munkással, mert a mi tiszteletünkre leálltak a munkával. Én elmondtam az Istennel való találkozásomat, bemutatták a raktárt, az irodákat, nagyon kedvesek voltak.

Március 22. Reggel 8-kor kelés, a szokásos finom reggeli, és indulás Istentiszteletre jó szívvel. A helybéli templomba mentünk. Anyák napjára való tekintettel Leventének nem kellet szolgálnia, az Ige is a gyerekekhez szólt. Volt előadás is a kis gyerekektől, nagyon szépen énekeltek. Persze mint mindenhol, itt is megismerkedtünk a lelkésszel. Hát itt megint meglepetés történt, meghívtak mindenkit ebédre, az egész gyülekezetet. Svédasztal volt, ott aztán volt étel... A 4 méter hosszú asztalon, ami szemnek szájnak ingere, minden finomság, többféle húsok... minden, minden, minden... Külön asztalon a torták, édességek... Nehéz volt nekem válogatni, mivel kívánós vagyok, hát hamar megtelt a nagy tányér, kicsit szégyelltem is magam, de mások is szedtek keményen. Hát nagyon jól laktam, annyit ettem, mintha utoljára ettem volna.

Majd a Blythswood igazgatójához mentünk, mert ő is meghívott ebédre. Nagyon szép házuk van. Itt is meg kellett enni a finom ebédet... olyan tele zsák nincs, hogy még egy szem ne férjen bele... De azért ami sok, az sok. Szerencsére ott nincs kenyér... De pazarlás volt, amit én elműveltem. Esti szolgálatra oda mentünk, ahol az igazgató is presbiter, nagyon szép új stílusú templom, fiatal zenészek, a lánya is gitáron játszott, az igazgató vezette az egész alkalmat, sokan voltak, kb. 100 személy. Itt volt 2 olyan fiatal is, aki 200 km-t utazott ezért az alkalomért. Voltak szabadult alkoholisták is, jó volt beszélgetni velük, sokáig is voltunk ott.

Március 23. Ma van az utolsó felkelés Invernessben. D. elvisz ajándékot vásárolni az otthoniaknak: kaptam ajándékba 30 fontot, nagyon hálás vagyok érte... Isten kirendel mindent a maga idejében... Vásárlás és irány a repülőtér. Megmondom őszintén, ugyanolyan öröm van bennem, mint amikor érkeztünk, azért is mert tudom hogy I. vár, és fárasztó is volt, nem volt megállásunk. Szerencsés volt a repülőút, habár a szél jól megmozgatta a gépet, az utaskísérő nő is jól megfejelte a gép csomagtartóját, ráadásul mikor leszálltunk nem tudták kinyitani a kijárati ajtót. Elment a kedvem a repüléstől. A Gatwick repülőtér akkora, mint egy kisebb város, vonattal utaztunk a déli részről az északi részre, nagyon bonyolult labirintus rendszer, de mégis elég könnyen el lehet igazodni, mert minden ki van írva, nyilak jelzik az útirányt, vízszintes irányba is mozgó folyosók visznek. Az ellenőrzés nagyon komoly: a cipőt is le kellett venni, de átjutottunk baj nélkül. 45 perc alatt sétáltam körbe csak azt a részt, amelyikben vártuk a járatunkat, tele üzletekkel, olyan mint egy kisebb falu, Levente közbe kávézik és lazít, úgy hogy dolgozik a laptopon.

Míg vártuk a repülőt, élveztem ahogy kifeküdtünk a nyugágyakra a reptéren, kb. 3 órát vártunk, lazítottunk tényleg. Már lehetett magyar beszédet is hallani.

Felszállás. Nagyon de nagyon szép volt London este, mert már sötét volt, és nagyon nagy helyen fekszik. Már jól éreztem magam repülés közben, nyugodt voltam, és örültem, hogy hazafele repülünk. 2.30 órás volt az út és kényelmes. 10.15-re érkeztünk a Ferihegyi reptérre, elégedettség, nyugodtság és hála volt a szívemben. Még az utolsó pillanatig sem hittem, hogy utazni fogok. Áldott legyen a jó Isten ezért az útért, amiről még álmodni sem mertem volna.