2009. június, Magyarózd

2006. december 12-én értem Magyarózdra, a Terápiás Otthonba. Megsebezve gondolkodásom, lelkileg, fizikailag olyan kritikus pontra jutva, hogy életemet el akartam dobni. Kilenc hónapot töltöttem a Terápiás Otthonban, és azóta megváltozott az életem.

Minden évben Öregfiú találkozót tartanak Ózdon. A fiúk, akikkel ott voltam, azokkal ismét találkozunk és ki-ki elmondja, hogy van. Minden évben elmegyek, ha csak valami égbe kiáltó problémám meg nem akadályoz. Idén is, már otthon nagyon készültem és oda voltam, hogy vajon, milyen lesz a találkozó.

Végre elindultam. A falu fele közeledve, egy idő után megpillantottam az ózdi kastélyt, aztán távolabb a „Magtárt”, az Otthont. Szívem úgy vert, mint egy kalitkába zárt cinegének. És közeledtem a Terápiás Otthonhoz, a józan életnek a forrásához, az Otthonhoz, ahol az új életet kaptam. Éreztem, hogy az izgalomtól elmegy a lábamból az erő, soha előtte ezek az érzések nem voltak jelen. És felcsillant, hogy miért van ez így. Izgalmam azért olyan nagy, mert ismét meríthetek az akaratból, jóságból, szeretetből!

Ahogy odaérek, meleg kézrázásokban és puszilásokban van részem. És elkezdődik a program.

Végül egy dolog marad meg bennem, ami a legfontosabb, és amit nem éreztem soha azelőtt: hogy tartozom valahová, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.

Csaba, Marosvásárhely