Utógondozó Konferencia (Országos Találkozó), Székelyudvarhely
2010. január 29-31.

Az Országos Találkozó 2010. január 29-én kezdődött és 31-én fejeződött be. Körülbelül 140 résztvevő volt a találkozón, ebből 17-en a Rehabilitációs Központból (Terápiás Otthonból), mint bentlakók.

Már jó előre, indulás előtt, megszerveztük az utazást, az Országos Találkozón (OT-n) való munkánkat is, hiszen a szervezés is az élet elengedhetetlen része. Mivel a terápia fázisokra van osztva, ezért a magasabb fázisban lévő lakók – amit mi úgy hívunk, hogy rendes tag és régi tag – a felelősek a többi lakóért. A munkánk az OT-én a terem rendben tartása volt, a reggeli, ebéd, vacsora alatt az étel felszolgálása, a konyhai munkában való besegítés.

		Ebből is látszik, hogy szinte házigazda szerepben voltunk, ahogy a fiúk is mondták. Mindenkinek jó volt, hogy hasznosnak érezhette magát ebből a szempontból is. A szálláshelyünk távolabb volt, ezért a kisérés is a felelősök feladata volt, ugyanúgy a szombat délutáni városi séta is. Jó volt látni, hogy milyen ügyesen és felelősségteljesen végezték a rájuk bízott feladatokat.

Az egész úgy működött, mint egy nagy család. A fiúk nagyon sok bátorításról számoltak be. Nagyon megfogta sokukat, hogy a résztvevők között van, aki absztinens több éve, akár 10-15 éve. Beszélgettek is ezekkel az emberekkel, érdeklődtek az élet nehézségei iránt. A kiscsoportos beszélgetésekben mindenki kivétel nélkül jól érezte magát. A legújabbak nem hitték el, hogy létezik ilyen. Sokan feleletet kaptak kérdéseikre, elmondhatták a félelmeiket, fájdalmaikat, nem nevette ki senki, teljes elfogadást, megértést, bátorítást kaptak – hát létezik ennél szebb dolog egy szenvedélybeteg számára? Én is ugyanezt éltem meg az első OT-én, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal.

Az igehirdetések és az előadás sokukat ráébresztette valamire, amin tovább kell dolgozni, és hogy egyedül nem megy, segítségre van szükség. Motivációt kaptak az élet folytatására. Jó volt régi és új arcokkal találkozni, hallani azt, hogy az élet szép, és nem szabad feladni a mindennapi harcot.

Fáradtan, de tele reménységgel, örömmel, feltöltődéssel érkeztünk vissza Ózdra, az Otthonba, egy örök emlékkel a szívünkben. Voltak persze kisebb félrelépések is, például több cigaretta vagy több kávé – volt olyan is, aki az Otthonban elhagyta a cigit, kávét, és a Találkozón reflexszerűen újra elkezdte fogyasztani. Nem elméletileg, hanem gyakorlatban tapasztalta meg, hogy a visszaesés megelőzésre sokkal jobban fel kell készülni és erre az Ózdi Otthonban van lehetőség. De ezek az esetek is jók voltak, mert volt, amit kielemezzünk, mindent fel tudunk használni a saját épülésünk érdekében. Visszaérkezésünk után beszéltünk érzéseinkről, kielemeztük negatív -pozitív szokásainkat, viselkedésünket, reflexeinket, vágyainkat, haladásainkat – használtuk ezeket a terápiás eszközöket.

Kérem Istent, hogy továbbra is adjon erőt a munkánkban minden munkatársam számára, hogy amire elhívott, tudjuk végezni az Ő dicsőségére.
Bálit Ferenc, munkatárs