Kisgengszterek
Gyerektábor, 2010. július 26-31, Bucsin
Mikor arra kértük őket, hogy adjanak nevet a szobájuknak, a négy fiú „gengszterek” néven mutatkozott be. A két 12 éves nagyfiú intézményi nevelésben van, alig 10 éves társuk felnőtteket megszégyenítő önálló életet él, na és velük van a kis sérült gyerek, aki örök nevetésével kergeti sírba a többieket. Ők a gengszterek, akik megtanulták, hogy a maguk jussát ki kell harcolni, ha kell, mások megfélemlítésével is.
Fél nap múlva pityeregni látom egyiket: „Nekem még nem adott semmit az angyalkám.” Megszánom, titokban kis édességet lopok a zsákjába. Később lelkendezve mutatja, mit kapott. Hát igen, ez már nem gengszter, ez egy igazi kisgyerek.
Ezek után már meg merem kockáztatni az esti mese utáni kérdést: kinek adjak puszit? És meglep a versengés, hogy az sem mindegy nekik, ki az első a puszi-osztogatásban. Sorra járom az ágyaikat és úgy érzem, megérkeztek arra a helyre, ahol szabad nekik gyermeknek lenni. Ha csak egy hétre is.
Bori, tábori önkéntes munkatárs
A tábor célja: Élet-példákon keresztül, szeretettel fejleszteni a társas kapcsolat készségét. Felszabadult légkört teremteni, sok énekkel és játékkal. Személyes élményeken keresztül közel hozni a gyermekekhez az evangéliumot.
A tábor résztvevői: 43 gyermek, 7-12 évesek, ebből 16 alkohol-problémás családból, 12 csonka családból, 29 támogatott gyerek
Munkatársak: 16 fő, ebből 15 önkéntes, 3 gyógypedagógus, 7 fiatal, akik a gyerektáborokból nőttek ki
A tábor témája: A program címe “Leveled jött!”. A munkatársak által bemutatott kis jelenetekben levelek jelentek meg, különbözö üzenetekkel. Ezekhez az üzenetekhez kapcsolódtak a bibliai történetek, amiket kiscsoporton ismerhettek meg a gyerekek és kiscsoportos szerepléseik során mutattak be az esti program során.
Délelőtti tanítás: A délelőtti program első felét nagycsoportos együttlét képezte, közös éneklés és játék után a munkatársak mutattak be kis jeleneteket (egy olasz szakács történeteit), ami felvezette a nap témáját és a rövid tanítást. A nap üzenetét a gyerekek kis kártyácskákon is megkapták.
Kreatív tevékenységek, kézimunka: Az első nap kivételével a kézműves tevékenységek külön fiú- és lánycsoportban zajlottak. A fiúk madáretetőt készítettek, a lányok színes levélpapírt és borítékot, papír-játékokat készítettek és batikoltak. Szabadidőben is volt lehetőség gyöngyfűzésre, karkötő-fonásra, rajzolásra, vagy más jellegű alkotásra.
Opcionális vetélkedők: Szabadidőben lehetőség volt környezet-védő plakát készítésére és fejtörő rejtvények megoldására. Mindkét vetélkedőt kiértékeltük és nyilvánosan díjaztuk.
Kiscsoport: A délután során kiscsoportban folytatódott a tanítás, játékos módon ismerkedve egy-egy bibliai történettel, elmélyítve annak üzenetét, hangsúlyt fektetve a prevenciós munkára is. Öt – életkor szerint alakított – kiscsoportban folyt a foglalkozás, egyenként 7-10 gyerekkel, 2-3 munkatárssal.
Sport: Az időjárás sajnos nem kedvezett a szabadtéri sport-foglalkozásoknak, így a szerda délutáni ügyességi vetélkedőt a nagyteremben szerveztük meg. A pénteki kincskeresésre már megfelelő volt a szabadtéri terep is (a tábor területén). Az erdei kirándulás sajnos elmaradt.
Esti program: Vacsora előtt volt lehetőség ismét mozgásra, majd vacsora után egy-egy nép kultúrájával ismerkedhettek a résztvevők (székely, cigány, afrikai, arab és olasz), vetítés, öltözetek, népzene, tánc és népmesék által. A kiscsoportok szereplésére is este került sor. Utolsó este ünnepséget szerveztünk, a gyerekek bevonásával (ők készíthették a salátát és a desszertet és ugyancsak ők díszítették a termet). A napok zárásaként egy-egy munkatárs olvasta fel Istennek írt levelét, de a gyermekek által írt levelek felolvasására is volt lehetőség. Tábortűz után a szobákban is volt esti mese olvasás.
Hatások/eredmények: A legnagyobb megtiszteltetés az, hogy a szülők ránk bízzák gyerekeiket és problémáikat is. Bár sok szülőt csak telefonon keresztül ismerünk, mégis a legbizalmasabb információkat osztják meg velünk a családi életükkel kapcsolatban. Sokan segítséget, tanácsot kérnek a gyerek problémáira és tábor után kérik a véleményünket, tanácsainkat. A táborok után több szülő telefonál, hogy megköszönje az élményeket amivel a gyereke gazdagodott, de legfőképp az örömöt amitől sugárzik a gyerek.
|
Kapcsolódó cikk: Minden gyerek értékes!