A kastély

Az Erdély szerte a 16. században meghonosodott négyzetes alaprajzú, négy sarokbástyás reneszánsz kastélyok egyik klasszikus példája. A kastélyt a barokk korban (1725 után) bővítették, de jellegében megmaradt reneszánsz kastélynak.

Méreteire nézve kiskastély, 2 szinten kisebb-nagyobb (szintenként 13) szobákkal.

Feltehetően Radák István építtette fel a szabályos négyszög alaprajzú, minden sarkán egy-egy kör alakú bástyával megerősített várkastélyt a XVII. század elején. Más vélemények szerint I. Apafi Mihály fejedelemsége alatt a híres kuruc vezér Pekri Lőrinc építtette. A valószínűbb, hogy a kastélyt Radák építtette és később Pekri is lakott benne.

Itt lakott Petrőczy Kata Szidónia, XVII. századi költőnő.

Egyetlen ostroma II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idejéből ismeretes, amikor 1709 márciusában a császári csapatok vették ostrom alá, és az elmenekült Pekri Lőrinctől üresen hagyott várkastélyt elfoglalták, felgyújtották s lerombolták. Később azonban báró Radák Ádám újra felépíttette.

A kastélyban lakó utolsó tulajdonos Teleki Ilona grófnő volt, aki édesapjától jegyajándékként kapta a birtokot 1918-ban. 1944-ben a román és az orosz hadsereg bevonulásakor menekülni kényszerült.

Az 1945-ös államosítástól - mivel nagyobb intézmények befogadására kicsinek és elszigeteltnek találtatott - a falu használta, óvoda, kultúrház, tsz-iroda céljára, mindaddig, amíg karbantartás nélkül használható volt. A kastély a hatvanas évek közepétől áll elhagyatottan, s az épület károsodásai évről évre súlyosbodtak, az utóbbi években szinte megsokszorozódtak.

1990 után - amikor elméletileg gazda nélkül maradt - a beázások károsították a teljes tetőszerkezetet és a falak egy részét is. A tetőzet károsodásai és a csatornázat hiánya miatt az épületszerkezeti károk gyorsan egyre csak növekedtek. A legnagyobb kárt az egykor stukkódíszítéssel borított emeleti fafödém elkorhadása és a vakolat alatti falfestmények eltűnése jelenti. 80%-ban elpusztultak az emeleti termek barokk és klasszicista festett mennyezetei, megroggyantak a földszinti boltozatok, tovább nyíltak a falak repedései.

A jelenlegi örökös, Teleki Ilona grófnő lánya, Maria Konredscheim bárónő Franciaországban él. Az új ingatlantörvény értelmében lehetségessé vált és megtörtént a kastély, illetve a birtok visszaigénylése. A Bonus Pastor Alapítvány és a Franciaországban élő örökös között írásos megegyezés jött létre, melynek értelmében a visszaszolgáltatás után a tulajdonos a teljes ingatlant átadja az Alapítványnak.

Az Alapítvány 1998 és 2001 között újrafedte az épületet, amivel megállította a romlást. Ezenkívül a kastélyban falkutatást, pincéjében ásatást folytatott. A kastély emeleti termeiben a málladozó vakolat alól értékes XVIII-XIX századi díszítő festés bukkant elő. Jelen pillanatig sikerült a nyugati nagyterem falképeit konzerválni. A kastély egyik feltöltött pincéjéből igen gazdag XVII. századi kályhacsempe lelet került elő.

 
 
 
Map