Gyerekfoglalkozások
Prevenciós gyerektáborok
Minden nyáron táborokat szervezünk olyan gyerekeknek es fiataloknak, akik szenvedélybeteg vagy felépülő félben lévő szülőkkel élnek. Egy hetet töltenek biztonságos környezetben, rendszeres étkezésekkel és programmal. A munkatársak pozitív hozzáállása a mindennapi helyzetekhez igen fontos példamutatás a számukra és így sok mindent megtanulnak, ami otthon nem egy természetes dolog.
Gyerektábor (7-11 éveseknek)
Kiváló időtöltés a gyerekeknek, amikor a szokásos bizonytalanság és gondok nélkül tölthetik a hetet. Igazi áldás látni a boldog kis arcokat a tábor ideje alatt. Ugyanakkor a mosolyok arra az életmódra is emlékeztetik a munkatársakat, amelyhez a gyerekeknek vissza kell térniük. 2004-ben huszonnyolc gyerek vett részt Magyarón tartott táborban. A program játék, kézügyesség, istentisztelet és tanulás váltakozásából állt. Minden este a tábor egy exotikus országba “utazott” (például Kína, Japán, India és a Fülöp-szigetek), ahol a gyerekek sok érdekes és izgalmas dologról hallhattak, többek között arról, hogy milyen misszionáriusként menni ezekre a helyekre – a hit és a szeretet egy gyakorlati példája. Ezenkívül voltak beszélgetések különböző szenvedélyekről is.
Mini-tini tábor (12-15 éveseknek)
A korai kamaszkor kritikus: nagy az igény az egyenrangúság elfogadására, illetve a fizikai, lelki és intellektuális változás gyorsasága is jelentős. Ugyancsak ez az a kor, amikor fokozott a veszélye annak, hogy rendszeres alkohol- vagy kábítószer fogyasztás kialakuljon. A tábor megpróbálja arra tanítani a fiatalokat, hogy pozitív hatásokkal vegyék magukat körül. Személyes kapcsolat Krisztussal és jó barátokkal döntő tényezők.
Részletek
A program neve: Nyári prevenciós gyerektábor
Célcsoport: 7-12 évesek (kisgyerektábor), 12-15 évesek (mini-tini tábor)
Célja: Az olyan családokban, ahol szenvedélybeteg van, két megközelítésmód szükséges: a családtagokra is gyakorolt romboló hatások kezelése és a függőség kialakulásának megelőzése.
A program elemei: áhítatok, szenvedélybetegséggel kapcsolatos előadások, a barátságról, pár- és pályaválasztásról, sok egyéb, gyerekeket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről való beszélgetések, sok játék, sport, barkácsolás, színjáték, kirándulás, tábortűz.
Időtartam: 6-7 nap
Helyszín: változó
Gyakoriság: évente egyszer mindenik tábor
Feltétel: nincs