Számomra is eljött a kibúcsúztató, amit alig akarok elhinni. Elmúlt 9 hónap és most úgy érzem magam, mint egy diák az érettségi vizsga előtt. Nem tudom elfogadni ezt az eseményt, mint egy kibúcsúztatót, hanem mint egy fázisváltást, ahol a jegyek már nem számítanak. Leszek majd öregfiú a védőburkon kívül, aztán majd meglátjuk mit hoz a jövő.

Amikor az Otthon lakója lettem, teljesen padlón voltam úgy fizikailag, mint érzelmileg. Túlzásba vittem a hülyeséget, a cinizmust, a káromkodást. A csoport tükröt tartott nekem, amelyeket sorban összetörtem. Szívatásnak vettem és bosszúból én is szívattam mindenkit, aki velem foglalkozott. A harag, a düh, a bosszú irányítottak. Jöttek nehezebb idők is, amikor már nem értettem meg senkit, mentoriztattam a mentoromat és futkároztam egyik stábtól (terápiás munkatárstól) a másikig, hogy én igazoljam magam. Meghallgattak, próbáltak útba igazítani, de én makacsul ragaszkodtam a saját igazamhoz, és sok nyomós példát fel tudtam hozni, hogy mindezt alátámasszam, bebizonyítsam és megmagyarázzam. Azt már nem vettem figyelembe, hogy mindezt a negatív érzelmeim vezérelik, és hogy mennyire destruktív és antiszociális a viselkedésem.

A határozottságomnak köszönhetem, hogy az Otthonban maradtam, mert bizony sokszor betelt a pohár és nagyon mehetnékem volt. Mindezekre most visszatekintve nagyon nehéz hónapok voltak, de megérte. Most ismerem az érzelmeimet... Megtanultam kordában tartani őket. A lobbanékonyságom is szinte már csak emlék. Megjelent bennem a szeretet, az együttérzés, a jóindulat. Köszönöm szépen a csoportnak a visszajelzéseket, a tükröket, a türelmet.

Én most kirepülök a kaptárból, de az igazság az, hogy úgy érzem, sehol sem vagyok otthon, csak itt a Rehabban. Éppen ezért magamra kell találnom és egy otthont kell létrehoznom a kinti világban is. Nincsenek nagy terveim, elérhetetlen vágyaim, nem vagyok az álmaim óriása. Próbálok mindig a mai napban élni és az érzelmeimre odafigyelni.

Nincsen bennem harag, düh, gyűlölet és bosszúvágy, mert ahogy észreveszem őket, megtanultam kezelni. És amit nem tudok kezelni, azt elengedem. Amit kaptam a Rehabból az egyben az én hitem is lett, és egyben igazság is, ami nem nálam van, hanem csak Istennél.

Hálás vagyok, hogy itt sikerült megváltoznom, amiben tudtam, és mindezeket csak a ti segítségetekkel sikerült elérnem. Köszönöm a kitartást, a türelmet és a szeretet, amit a mentoromtól és a stáb részéről kaptam.

Sok szeretettel, Zsolt