Hétfő reggel, 2010. szeptember 20.

Vicces. Ma reggel, amikor felkeltem, Ózd és Románia, nemcsak több ezer mérföldnyire távol tűnt nekem, de úgy tűnt, mintha hetek teltek volna el, amióta ott jártunk. Valószínű, hogy a tíz órás repülőút és a repülőtereken órákig tartó üldögélés rányomja a távolság érzetét az eseményekre és helyekre.

Reggelire úgy határoztam, hogy előveszem a kenyeret, a felvágottat, sajtot és friss zöldségeket, amelyek a megszokott ózdi reggeli menüt alkották. És elmerültem a tojás, sonka és pirítós élvezetébe egy meleg és kényelmes reggeliző helységben. Még a pohár friss narancslé is arra figyelmeztetett, hogy ma reggel itthon eszem! Még a kutyasétáltatást sem bántam reggeli után. Végül is csak két lakóháznyira sétáltam ahhoz képest, hogy Ózdon a Bonus Pastor Alapítvány Terápiás Otthonától 2/3 mérföldnyi járásra volt, a Felső utca 84 szám alatt, a hely ahol mindig étkeztünk.

		Ne érts félre. Semmi esetre sem panaszkodom a mozgásgyakorlat vagy az ózdi étel miatt. Gyakorlott szakácsnők szeretettel főztek, figyelmesek voltak, hogy izledjen nekünk az étel. És valljuk be, ők dolgoztak meg ezért. Nekünk, tizenötünknek, csak annyit kellett tennünk, hogy odasétáljunk, leüljünk és élvezzük.

Úgy általában, Ózd egy örömteli hely volt. Az étkezéseket követő áhítatokon “I’ve got the Joy” (Boldog vagyok) és “Happy all the Time!” (Mindenekor örülök) énekeket énekeltük, úgy érzem, hogy a tudat, hogy egy nagyszerű ügy érdekében önkénteskedsz, már beleviszi az örömöt a nap munkájába – és az elvégezendő feladatokba. Falakat építettünk, lefolyó árkot ástunk, cseréppel befedtünk egy új három részből álló tároló helységet, fürdőszobát készítettünk a kastélyban, felújítottuk két szobának a padlózatát a kastélyban és festetünk-meszeltünk.

És egy-egy hosszú és fárasztó munkanap után azzal szórakoztunk, hogy próbáltuk egymást megverni a „Farkle” (dobókockás) játékban.



Voltak komoly pillanatok is. Az Ózdon töltött első este találkoztunk azokkal a férfiakkal, akik a Terápiás Otthonban laktak. Bemutatkoztunk nekik és ők Jocó, a tolmácsunk, segítségével szóltak hozzánk. Meghallgattuk a történeteiket arról, hogy az alkohol és a drog hogyan tette tönkre az életüket, és hogyan próbáltak új életre találni Ózdon. Főként egy fiatalember, akit észrevettünk, hogy az áhítat alatt zokogott, a találkozó után még ottmaradt, hogy megossza a történetét arról, hogy a barátnője hogyan halt meg egy balesetben, és a drogok hogyan kerekedtek felül az életén – az istenévé váltak. Mivel nagyon jól beszélt angolul, tudtunk vele kommunikálni, megpróbáltuk megmutatni Isten szeretetét és bocsánatát, és a megrendítő pillanatokat imával és áldással zártuk. Tudjuk, hogy mindez hatással volt rá, mivel ő volt az az ember, aki elmenetelünkkor a csapatunk minden tagjához odament és kezet rázott vagy megölelte.

Az is nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy az önkéntesség milyen hatással van egy olyan családra, akik a Bonus Pastor csapatához tartoztak. Brendon Wheeler, felesége Lorraine és öt gyerekük három évre elhagyták a londoni otthon kényelmét, valamint Brendon egy jó banki munkahelyet, hogy Önkéntes Koordinátorként szolgáljon Ózdon. Brendon, egy halk szavú férfi, aki eredetileg Új-Zélandról származik, most az eszét és az izmait használja például, hogy megoldjon sok szükséges projektet a Bonus Pastor birtokán – sok projektet a saját zsebéből fizeti.



Öröm volt a Wheeler családdal nap mint nap barátkozni ebédkor. Fiatal fiaik gyorsan „befogadták” a LaGrave csapatot, akik türelemmel és szeretettel hallgatták a tréfálkozásaikat és történeteiket. Nyilvánvalóan hiányzott nekik a lehetőség, hogy angolul beszéljenek az ózdi emberekkel, és élvezték a lehetőséget, hogy odabújhattak egy-egy LaGrave csapat tagjához, hogy elmesélhessék a nap eseményeit.


A tíznapos (szeptember 5-16) romániai élményeinket egy saját úrvacsora ünnepséggel zártuk. A reggelire felszolgált kenyér darabjait felhasználva és a helyileg termesztett szőlő levével a Terápiás Otthon közösségi termében gyűltünk össze, Brendonnal és Lorrainenel együtt, ahol nemcsak úrvacsorát vettünk (Bill Stroo vezetésével), de elmélkedtünk is az Ózdon töltött napokról.

Rájöttünk, hogy mindvégig a Bonus Pastorral (a Jó Pásztorral) jártunk és dolgoztunk az ott töltött idő alatt.

		Jerry Kruyf, csapat vezető